Friday, 6 July 2012

Első napom mint Londoner

Tegnap terveztem írni, de végül kidőltem félúton. Egész nap a várost jártam, magam se tudom, hogy volt ennyi energiám. London elvarázsolt.

Ma lesz a beiktatásom, vagy mi. Szóval nem dolgozom még hivatalosan, csak meg leszek tréningezve. Elvileg 10-kor kell kelnem, ezért gondoltam még belefér ez a kis szösszenet. Aztán hozok egy teát, mert tea nélkül sehová.

Mellékesen megjegyzem érdekes lesz ez a nap, mert mindenem fáj az izomláztól... Nade nézzük, hogy ment az első napom.

Ritkamód cifra nap volt ez a tegnapi nap. Végre megérkeztem. Akkor kezdjük talán az elején.

Nagyából éjfél körül kellett felkelnem, ahhoz, hogy Siófokról 4-re a Ferihegyre érjünk, mert a gépem meg 6-kor indult. Úgy terveztem alszok délután. Na hogyne. Aztán végül este sem tudtam, talán maximum egy fél órát. Az út zökkenőmentes volt, semmi forgalom ilyen istentelen időben persze, de a kocsiban sem aludtam. Azt hittem, lesz időnk egy órán át évődni még legalább, mivel 4-kor már oda is értünk, de nem. Negyedkor adtam le a csomagomat, aztán a kishölgy azt mondta, úgy negyed órán belül menjek be. Ez kicsit sokkolt, de hát mit lehet tenni. Bent bénáztam ahogy kellett, leejtettem a táskámat, nem bírtam leszedni a cuccaimat a futószalagról, a szokásos. Jó egy órával indulás előtt sikerült a kapuhoz érnem, de nem sokára jött is a busz, ami elvitt minket a repülőhöz. Ez egy nagyjából 20 másodperces útvonal, megjegyzem biztos jó okuk van rá, amiért ezt busszal kellett megtennünk. A Lutonon nem ismerik ezt az okot. Aztán persze feltolultunk egy buszra, és vártunk 10 percet. Majd hallom, hogy nyitogatják az ajtót. Mondom ez jó, élvezem, ahogy ott állok a hőségben beszorítva az emberek közé, játszanak csak. Nem csukódott rendesen. Igen, hát félelmetes, hogy ezen az 50 méteres szakaszon bárki kieshet az ajtón! Megjegyzem, nem tudom mire jó a busz. Félnek, hogy valakit elüt a repülő? Ha valaki nem vesz észre egy felé közeledő repülőt, az barátaim már tényleg a természetes kiválasztódás. Na aztán még 10 percig próbálták javítani az ajtót, mire végüis átszállítottak egy másik buszra.

A repülőn egy kicsit sikerült aludnom, néztem, hogy zsugorodik a táj, és mire felébredtem, már csak felhőket láttam.



A mellettem ülő fiatalember nagyjából végig aludt, csak a végén kezdett igencsak aktívan tüsszögni, mire megkínáltam zsepivel. Hálától és takonytól fénylő szemmel igent mondott, és elfogadta. - Rágógumi illatú - tettem meg hozzá, ahogy átnyújtottam neki. Látszólag ettől nagyon boldog lett. Aztán beszélgetni kezdtünk. Ő már évek óta Londonban dolgozik. Negyed órával korábban érkeztünk meg, de nem számítottak ránk, úgyhogy lépcsőt nem kaptunk negyed órával korábban. De persze mivel nagy részben magyarok voltak a repülőn nagyjából mindenki kikapcsolta az övét, mikor bemondták, hogy ne tegyük, amíg világít a jelzés, majd elkezdtek tolongani. Aztán persze panaszkodni, hogy meddig kell még ott állniuk. Mi mindeközben ültünk és jól szórakoztunk rajtuk. Sajnos a pajtimat elveszítettem az első WC-nél, meg aztán a repülőtér is kalandos volt, de nem akarok itt regényt írni.

Szóval felszálltam a Green Line buszra. Nem állítanám, hogy túlságosan segítőkészek voltak (khhmmmmbunkókhhkkkm) de végül is felszálltam, a sofőr is felfogta, hogy nem a jegyáron alkudozom, csak azért érdekel, hogy az első megálló a Brent Cross, mert esetleg fingom nincs, úgyhogy elindultunk. Nos Jonathan nem vette fel a telefont pár percig, utána meg olyan zaj volt, hogy nem értettem mit mond. Utólag belegondolva valószínűleg azt, hogy ne mozduljak a buszmegállóból.

Szóval leszálltam, és elindultam az orrom után. Az e-mailben azt írta, a Golders Green állomásnál parkol. Nem egészen értettem, ez hogy kapcsolódik, mert a térképen jó messzinek tűnt, dehát elindultam valamerre. Rossz felé. Akkor visszafordultam. Ott jött szembe egy ázsiai hölgy (igen, van jelentősége). Megkérdeztem nem-e tudja merre van. Na rögtön meg is bántam, olyan akcentusa volt, egy szavát nem értettem. Ő se engem. Jó, elővettem az e-mailt, és megmutattam GOLDERS GREEN. Ő meg, ááááh, gódágín! Persze mondom. Akkor elindultunk megint visszafelé, azt mondtam kövessem, aztán megmutatta melyik busz megy arra. Mondta is a sofőrnek hogy a gódágínbe megyek. Aztán odaértem, megint jó ideig tartott mire Jonathant elértem. Amíg rá vártam, viccesnek szánt SMS-sel szórakoztattam a családomat. Bocsi Anyu!

Kiderült, hogy a másik repülőtérre gondolt, mikor a Golders Greent írta, és ő írt hülyeséget, de azt mondta nagyon ügye vagyok, hogy odataláltam. Ezen még egy ideig jót mulattunk, majd még a többiekkel is, miután ideértünk. Hozta az e-mailt kinyomtatva, mondja igen, ott az elején tényleg említi. Én meg odabökök a végére - Meg itt. Ő meg néz egy ideig, mire kifakad - Kétszer is írtam? Kétszer is odaírtam! Áááh... Hát ezen is jót nevettünk. Na végül is lementem reggelizni. Ja, kihagytam, miután megérkeztem, az első rögtön az volt, hogy kérek-e teát. A többi ráér.

Aztán elzavartak aludni, de Jonathan bejött nem sokkal később, hogy megmutassa, hol tudok venni kártyát a helyi járatokra (az LKV-re, haha), meg hol tudok csináltatni bankkártyát. Nagyon kedves volt az úriember a bankban megjegyzem, be kellett mennem egy külön kis szobába. Volt benn ventillátor meg minden. Jól elbeszélgettünk. Ja igen, nem pihentem. Aztán ha már ott voltam mondom nézek egy buszt, Jonathan elmondta, hogy jutok az Oxford streetre, ott biztos találok egy adaptert, mert az enyémbe nem megy bele a laptopom töltője. Most Amandáét használom. Aztán megláttam egy buszt, nézem hova megy. London Bridge. itt ért véget az ésszerű gondolkodás rövid néhány perce nálam, azonnal felszálltam. Az emeletre.

Innentől össze-vissza mentem, mint az őrült, megjegyzem este 8-kor jutottam el odáig, hogy ebédeljek. Mindent körbenézte, minden buszra felszálltam a világon, aztán jó néhányszor eltévedtem mert fish & chipset kerestem. Nem találtam... Viszont összeismerkedtem egy úriemberrel a buszon, aki nagyon akar valamit. Lehet megkérem, hogy mutassa meg, hol találok fish & chipset. Jót beszélgettünk, igaz eleve azért kezdtünk, mert kérdezte, hogy a Trafalgar Square még hány megálló. Mondtam, hogy lövésem sincs, mert csak most költöztem ide. Megjegyzem azt hitte ír vagyok, mint később kiderült. Ír akcentusom van, ezt adjátok össze. Ahhoz képest hogy még sose jártam ott, mi több még ír embert se láttam közelről, egész jó.

Na és utoljára hagytam a lényeget. Itt vannak a képek:

http://www.flickr.com/photos/75911119@N07/sets/72157630446340834/

Enjoy!

xxx


2 megjegyzés:

Adél said...

Ez egyszerűen fantasztikus, hihetetlen, és elképesztő! Ennyi aktivitás egyetlen napon belül, INCRRRRRREDIBLE! De komolyan. Úgy látszik a kapcsolód Londonban van...:)
Nagyon nagyon örülök, hogy jól alakulnak a dolgok, és hogy végül is nem vesztél el, illetve csak átmenetileg!

followyourdreamstheysaid said...

Na pedig azt hittem válaszoltam tegnap... Szóval ja, teljesen be vagyok pörögve, a munka is menni fog úgy érzem, mindenki nagyon aranyos, imádom, és elvesztem, igen, de újra megtenném :D Ma meg is teszem!

Post a Comment