Első lépés: Találjunk családot

Szóval, ahogy már említettem, ezen az egész  egy évig idegen családnál külföldön élősdin bő egy hete kezdtem komolyan gondolkozni. Meglepő módon elég sok dolog történt azóta. 

Hogy is kezdjük

Hazafelé a buszon összegyűjtöttem minden bátorságomat. Nincs vesztegetni való idő, azonnal el is mondtam a családomnak. Meglepő módon ez volt eddig a legkönnyebb része a dolognak. Szóval elkezdtem gondolkodni. Most mi legyen? Minő szerencse hogy épp ismerek valakit, aki pont most is Au Pair Angliában. Minő szerencse, hogy tavaly nyáron épp együtt dolgoztam vele, miután nem láttam.... lássuk csak, mennyi is? - hat éve.Micsoda szerencsés egybeesés! Szóval megkérdeztem őt, hogy hogyan talált magának családot.

Az első hét

Ha az első pár napot egy szóban kellene leírnom, az a pánik lenne. Nem találtam meg a családomat az első két napban, szóval pánikolni kezdtem. 

Egy kicsit talán túlreagáltam... Komolyan elgondolkoztatott, hogy az, hogy nincs se tapasztalatom se jogosítványom probléma lehet. Miben vagyok jó egyáltalán? Őőő... tudok gitározni?

Levelezés

I wrote tons of messages in the fast few days. Communication with strangers was never my strength. But things actually started to turn right, and right now I'm talking to five families. They both seem to be really nice people.

Egy tonna üzenetet írtam az elmúlt pár napban. Az idegenekkel beszélgetés sose volt az erősségem. De a dolgok végül kezdtek jóra fordulni, és most épp öt családdal is beszélgetek. Mind nagyon kedves embereknek tűnnek. 

Első webkamerázás

It's 23:16. I try to write two more e-mails before going to sleep...

Ó egek, a horror! Tudtam, hogy ez elkerülhetetlen, de így sem igazán tudtam erre felkészíteni magamat. Hé, socially awkward weirdo, aki inkább nem eszel pizzát, ha neked kell megrendelned telefonon, nem akarsz skype-olni egy rakás idegennel angolul? De nézzük a jó oldaláról, már legalább túl vagyok rajta. Az elsőn mármint. Sok kínos webcamozás van még hátra...

An Au Pair's Diary

Talán meg fog lepni, ha most azt mondom, hogy még nem csináltam semmit. Igen, egy blogot írok a tapasztalataimról, amik nincsenek. Tipikus én. De akkor mi értelme, kérdezhetnéd jogosan. Menjünk kicsit vissza az időben...

Hohó, ennyire azért ne. Igazából egy hét is elég lesz. Félreértés ne essék, nem arról van szó, hogy egy hete rukkoltam elő az ötlettel, csak akkor hoztam meg a döntést végleg. Van különbség.
Tudni illik én egy unatkozó egyetemi hallgató vagyok. Elég régóta csinálom már ezt, és folyton csak azt kérdezem magamtól: tényleg azt akarom? Vezet ez bárhova is? Van ennek bármi értele? És a válasz végül mindig az volt, hogy nem. Nem hagyom ott az egyetemet, csak halasztok egy évet. De mi értelme ennek, kérdezhetnéd. Hogy jól érezzem magam. Kívánhatok ennél többet? Nem hinném. Ennek kéne lenni a lényegnek mindig.
És mi értelme ennek a blognak kérdezhetnéd. Túl sokat kérdezem, hogy "Mi értelme?" ahhoz képest, hogy általában mennyire nem érdekel. Az egyetlen okom, hogy segítsem azokat, akiknek kell. Ha hasonlókon gondolkozol, vagy csak jót akarsz nevetni (elég katasztrofális tudok lenni néha) akkor kövess!