Friday 4 January 2013

BÚÉK 2013

A szaralak mindenségemet... Hát tudtam, hogy nem írtam régóta, de arra nem számítottam, hogy július óta. Na mindegy is, ami megtörtént, hát megtörtént. 

Újév alkalmából nem teszek újévi fogadalmakat, bár nincs semmi szórakoztatóbb annál, mint megszegni őket, majd bűnbánva visszagondolni rájuk következő évben, és ismét megfogadni.


De azt igenis megfogadtam, hogy írni fogok a blogomba, és eddig jól haladok. Persze csak most kezdtem bele, még lehet, hogy megunom, és abbahagyom, de valószínűleg nem, mert nincs semmi jobb dolgom igazából.

Itt megragadnám az alkalmat, hogy bevonjam a közönséget is, egy kérdés formájában. 



Mint már sokan tudják, au  pair pályafutásom két nappal ezelőtt, 6 hónap után véget ért. Ez nem ok persze arra, hogy abbahagyjam a blogolást, ugyanis Angliában maradok, de nem érzem úgy, hogy a cím még mindig alkalomhoz illő. Kedves közönségem:
Mi legyen a blogom új címe?
Moving on... 
A 2012-es év igencsak sűrű volt számomra. Elég egyhangúan indult persze, még mindig mosolyognom kell, ha belegondolok, hogy tavaly ilyenkor még az egyetemen voltam. Most összefoglalót akartam írni, de rájöttem, hogy nem sok dolog történt. Kivéve persze az olaszomat. 

Akinek a bérgyilkosos történetet mondtam (mindketten bérgyilkosok vagyunk, és fel lettünk bérelve, hogy megöljük egymást) karácsonyi ajándékként bevallom, hogy ez nem így történt. Tudom, hatalmas csalódás, de hát az élet tele van ilyenekkel, sajnos hozzá kell szoknunk. A szomorú, vagy inkább szánalmas igazság az, hogy elképzelésem sem volt, hogy találkozhatnék emberekkel, és voltam olyan bolond hogy regisztráltam egy társkereső oldalra.


Ja, tudom. Elképesztő. Nos nem mennék bele, hogy hány emberrel beszélgettem, meg mit (bár voltak érdekességek, mint az úriember, aki megkérdezte, hogy szeretem-e a kolbászt - milyen figyelmes, hogy előre érdeklődik, hogy nehogy az étteremválasztás esetleg félre sikerüljön) de végülis csak két emberrel találkoztam. 
Még júliusban kezdtem el beszélgetni egy Greg nevű úriemberrel. Két hónapba tellett, hogy ténylegesen találkozzunk, és végül a dolog két randiban ki is merült, miután halálra rémisztettem azzal, hogy kapcsolatot akarok. (Bridget, én társfüggő vagyok!) Ám miután szánalmas módon újra elkezdtem cigizni, és Metallica - Nothing else matterst hallgatva csak róttam az utcákat reményfosztva, úgy döntöttem, nincs időm szomorkodni, Angliában vagyok, és még aznap visszatértem az oldalra. Sokan őrültek, és (jogosan) azzal vádoltak, hogy csak azért csinálom, mert túl akarom tenni magam rajta, de semmi sem állított meg. És persze még aznap este kaptam egy üzenetet. (Őrült egy nap, mi?) Hát ez a története annak, hogyan ismertem meg Gaetanót. 
Ezután minden elég gyorsan történt - hiszen ha belegondolunk, alig több, mint három hónapja történt mindez. És most itt fekszem az ágyán, bocsánat, az ágyunkon, és írom a blogomat. Őrület. 



A karácsonyom egy agyrém volt viszont. Végig dolgoztam, és a teljes idegösszeomlás szélén álltam, de túl vagyok rajta. De mivel sajnos nem láttuk egymást karácsonykor, úgy döntöttünk, januárban fogjuk megünnepelni. Kedves anyám közreműködésével, az új ünnepet Ducksmasnak neveztük el (Kacsarácsony - ford. ifj. Korcsok Gergely), ami tegnap volt.



 Fent említett őrült számtalan ajándékkal halmozott el, de be kell vallanom, tényleg tudja a dolgát, ha ajándékvásárlásról van szó. 

Csak hogy egy példát említsek. Awww, hát nem zabálni való?
Mindeközben az én drága anyósom is úgy döntött, hogy elkényeztet. Talán említettem már, hogy legutóbb a Thor 2 forgatásán dolgozott. 


Fényképezés FAIL. Ha jól megfigyelitek, látszik, hogy ki se húztam az usb kábelt a gépből. Profizmus, én ezt úgy hívom. Apa, ugye büszke vagy rám? Nem? Apa? Moving on.
Akkor térjünk vissza a jelenhez. Két napja hagytam el végleg eddigi munkámat, és költöztem az olaszhoz. Nem mondanám, hogy eddig is zökkenőmentes lenne. Tegnap elmentünk az orvoshoz, hogy beregisztráljunk (ő sincs, hogy miért nem, az számomra rejtély). A kérdőíven mindent megkérdeztek, ami emberileg lehetséges. Egy napja laktam itt, de már többször írtam le az új címemet, mint az összes eddigit együttvéve. Kaland volt, mivel nem adtak tollat, és nekem csak egy volt, ami ugye megkétszerezte a kitöltési időt. Na mindegy is, végeztünk, és mire visszamentünk, már másik hölgyike volt ott. Ránéz a papírra. 'N7... leellenőrizte a kolleganőm, hogy ez beleesik-e még a körzetbe?' Hát egymásra néztünk, ugyan nem ellenőrízte le, de rávágta azonnal, hogy igen. Hölgyike hosszasan vizsgálja a térképet, és mit ad isten, pont egy utcával arrébb vagyunk. Köszönjük a lehetőseget, öröm volt kitölteni, majd jó lesz krumplit pucolni, vagy valami. Hát nézzük pozitívan ugye. 
Mielőtt bárki megkérdezi ismét, nem, még nincs új munkám. Egyelőre adószámot kell igényelnem, hogy normális munkát találjak. Élmény lesz. Sok ügyintézés, meg egyebek, amiktől hülyét kapok, dehát ilyen a felnőtt élet. Igen... *sóhaj*

Ígérem, ezentúl tényleg ígérem naprakészen tartani a blogomat, és ne felejtsetek ötleteket adni az új címre kommentben.

És ismételten, ez teljesen irreleváns, de íme egy kép a gyönyörűségemről otthon, koponyarágás közben: